A tompalátás, más néven ambliópia olyan látászavar, amikor nem alakul ki vagy nem működik megfelelő módon a látás mechanizmusa. A betegség gyermekkorban alakul ki, amikor az agy valamilyen oknál fogva figyelmen kívül hagyja az egyik szemből érkező információt és ennek kezelése voltaképpen versenyfutás az idővel, mert felnőtt korban már nem lehet semmit tenni ellene.
Ezért is fontos a szülőknek tisztában lenni azzal, hogy mi az a tompalátás. Ha tisztában vagyunk ennek a szembetegségnek a szimptómáival, akkor még időben szemész szakorvoshoz vihetjük a csemeténket. A látásfejlődés a tizenéves kor elejére befejeződik és ha az agy addigra nem tanulja meg a teljes látás képességét, akkor ezen már sajnos nem lehet segíteni.
Gyermekkorban viszont eredményesen kezelhető a tompalátás, a megfelelő szemüveg viselésével (takarásos módszerrel). Az ambliópia lehet kismértékű, amikor a 100%-hoz képest csak 70-80%-os a látás, de előfordulhat olyan is, hogy még 10%-ra sem korrigálható a látás. Fontos tehát a korai felismerés.
Észrevehetőek a tompalátás jelei
Szenzitív periódus a látásfejlődés szempontjából a gyermekkor, ugyanis, ha ebben az időszakban valami gátolja a látás fejlődésének normális menetét, később már nem lehet visszafordítani a betegség okozta károkat. Általában kancsalság vagy a két szem közötti nagy dioptriakülönbség következtében jön létre tompalátás.
Szülőkként figyelnünk kell a gyermekeinkre, ha pedig ezt megtesszük, akkor felismerjük a jeleket. Vannak jelek, amik arra utalnak, hogy a csemeténk tompalátó. Ezek közé tartozik például a gyakori fejdöntés, a gyermek sokszor hunyorog és/vagy becsukja az egyik szemét, a szemei nem egyirányba mozognak, illetve az is a tünetek közé sorolható, ha problémája adódik a mélységérzékeléssel.
Ha a felsorolt szimptómák közül néhányat észlelünk a gyermekünkön, akkor mielőbb tanácsos szemészhez fordulni. Nem szabad halogatni a döntést, mert egy bizonyos kor után már nem lehet kezelni ezt a szembetegséget. Időben kell lépnünk, mert a gyerek látása a tét, ami befolyásolja majd az életminőségét.
Milyen a tompalátás kezelése?
Az időben elkezdett kezeléssel javítható a látás és megelőzhetőek a szövődmények. A kezelés fő célja az érintett szem látásának fejlesztése, vagyis a tompalátó szemet meg kell tanítani látni. Viszonylag hosszú folyamat a tomplátás kezelése, ami nagy türelmet és kitartást igényel, úgy a gyermek, mint a szülő részéről.
Kulcsfontosságú a gyermek szemének egészsége az optimális fejlődés és tanulás szempontjából, illetve a felnőttkori jó életminőség elérése érdekében. Maga az ambliópia kezelése a jó szem letakarásával történik, amire azért van szükség, hogy rábírjuk a rosszul látó szemet a munkára, a környezet vizuális értelmezésére.
Ilyenkor érdemes a gyerekkel olyan feladatokat végeztetni, amelyek igénylik a szem fókuszálását, mint például a rajzolás, festés, gyöngyfűzés. Fontos, hogy olyan tevékenységeket válasszunk, amiket a kicsi szívesen végez. Ha nem lépünk időben, akkor felnőtt korban ugyan elvégezhető a szürkehályog és látásjavító lencseműtétek valamelyike, de ezekkel is csak olyan látásélesség érhető el tompalátás esetén, ami szemüveggel is kihozható.